Játék, korhatár nélkül

Koraeste, város az ország szélén. Pihenő egy hosszabb autóút félidejében. Család fáradt, parkolóhely bizonytalan, így ők az autóban, én pedig megbízást kapok. Feladatom egyszerű: vennem kell egy szendvicset, hozzá krumplit meg üdítőt.  
Táplálkozási alapelveim ellen való a hely, ahova küldetésem szólít, de engedményeket tenni szükséges, mind a család, mind saját magam irányában néha ezügyben (is). Beállok hát a sorba. Nem kell sokat várnom, elvégre ez egy gyorsétterem, hamar sorra kerülök.  Fejben tartva a rendelést, megkönnyebbülten rábökök az egyik táblán hirdetett kompakt csomagra (szendvics+krumpli+üditő), majd némi bizonytalansággal válaszolok pár zavarbaejtő kérdésre, járulékos belevalókról, szószokról, méretekről. Nem igazán mozgok otthonosan ebben az éttermi kultúrában. Úgy tűnik, lassan célegyenesbe kanyarodunk, és éppen megkönnyebbülnék.  Ám ekkor jön egy váratlan, zavarba ejtő kérdés. A kiszolgáló fiatalember azt tudakolja, hogy “Kinek lesz a menü?”. Értetlenül, kizökkenve bámulok rá. Éppen vissza akarok kérdezni, hogy miért érdekli, de ekkor előrukkol egy újabb, segítő kérdéssel: “Fiúnak vagy lánynak?”. Na, ezt már végképp nem értem, mi a fene itt ez a gender indiszkréció?! De egyértelműnek látszik, hogy komolyan választ vár rá, fontos neki, tényleg érdekli. Némi zavarral és gyanakvással, óvatosan válaszolok neki, miszerint “A  férjemnek.”.  Kíváncsian várom, mi lesz most. Meghökkenést látok az arcán, de mire próbálnám értelmezni a reakciót, gyorsan elfordul, és a pult alól előránt egy kis csomagot, majd beleteszi a rendelésem dobozába. Most nézem meg jobban, csinos kis dobozka, valami mesefigurákkal. Tyűha. A csomagot átveszem, a fiú még utánam szól, hogy az üdítőt magamnak kell kitöltenem az automatából.  Őszinte csodálkozással néz még kicsit utánam, ahogy próbálok rájönni, mit kell nyomni vagy húzni, hogy hozzájussak a kívánt italhoz. Kis szerencsétlenkedéssel ez sikerül, emelt fővel távozom hát, tekintetét a hátamon sejtve. 
A kijáratnál merem csak megnézni, mit küldött a férjemnek. Egy piros, műanyag autó, amiből gombnyomásra kiugrik egy gyufafejű, kitinpáncélos figura (nem tudom azt írni, hogy férfi). Baktatok a zsákmánnyal, mutatom a férjemnek, mit küldött neki az étterem. Csak azt sajnálom, hogy nem kérdeztem meg, mi lehetett volna a másik, lányos választás. Hátha annak jobban örült volna.  
Tapasztalati tényként mondhatom most már: az életkor nem akadály; felnőttek is gond nélkül kaphatnak itt játékot. :-) A férjek kisfiúknak, a feleségek meg kislányoknak valót. De megkockáztatom; minden valószínűség szerint a családi állapot sem számít. Kifejezetten liberális hozzáállás ez. No persze az árát meg kell fizetni.