Széljegyzet egy konferenciához. Nem szakmai értékelés, hanem néhány epizód nyomán keletkező, képernyőre kóborló szubjektív gondolat. Szabályos alakzatba nem rendezhetőek. Ráadásul ideológiától nem mentesek. Szóval így.
Egy folyosó. “Történelmi arcképcsarnok” díszíti. Az itt (kiválóan) művelt tudomány és praxis több évszázadának nagyjai, keretbe foglalva. Húsz tekintélyes tudós(férfi) nézi a falról szigorúan az ott elsétálókat. Ez utóbbiak - akik naponta jó okkal sétálgatnak azon a folyosón – többnyire nők.
Szünet, kávézás, társasági élet. (Férfi)kolléga kolléga(nő) külsejét dícséri. Ismeretségben bizonytalanul, és egészen biztosan kéretlenül. De nyilvánvalóan jó szándékkal.
Záróünnepség. A díszes asztalnál megint csak (méltán) tekintélyes férfiak ülnek. Mellettük a rendezvény Háziasszonya áll. Ahogy ilyenkor szokás, hosszas köszönetnyilvánítás, mindenkinek, mindenért. Tapsolunk, (megérdemelten) elismerünk. A hostess-eknek is köszönetet mondunk, tizennyolcan voltak, és közöttük egy host is volt. Az ő neveiket nem a (férfi)elnök, hanem a Háziasszony olvassa fel; nyilván összetartoznak.
A Titkár(nő) és elsőszámú segítő(nő)je a köszönet jeléül vágott virágot kap, két erre a feladatra felkért (férfi)kollégától. Nyilvánvaló, hogy jó szándékkal. Nem tudom, örülnek-e neki; pedig kíváncsi voltam rá, de végül nem mertem megkérdezni.
No most, a virággal kapcsolatban írtam én már itt, nem is bonyolódnék bele megint nagyon, csakhogy még hátra van egy virágos epizód. Amikor már mindenkinek megköszöntünk mindent, akkor következett be, mondhatni becsúszott. Mert azt hiszem, spontán ötlet volt. És nyilvánvalóan a legjobb szándék vezette. Szóval a végső zárásként megtörtént a díszasztal virágkompozíciójának kiosztása is; a Háziasszony kapta. Az elnök fogta, elvette az asztalról, és köszönő szavak kíséretében a kézébe adta. Talán pontosabban festi le a helyzetet, ha úgy írom, hogy a kezébe lett nyomva. Ezt is megtapsoltuk, mentségünkre szóljon, hogy némi meghökkenéssel az arcunkon, jobbára. A Háziasszony pedig mosolygott. Profi.
Szóval minden a legjobb szándékkal történt itt. De nevezhetjük másik néven is; úgy jóindulatú szexizmusnak hívják. És mivel ilyen kedvesen kenyerez le, nem könnyű visszautasítani, sőt – mint az asztaldísz esetében – néha gyakorlatilag lehetetlen is. Mert jól esik a dícséret, adni is, kapni is jó. És mert udvariasságnak meg etikettnek is szokták hívni az intézményesült elnyomás ilyesféle gyengéd gesztusait. A rendes férfiak adják - akik kompetensek és határozottak – a rendes nőknek, akik meg szerethetőek és kedvesek. Apróság, kicsi gesztus, de segít abban, hogy mindenki a helyén maradjon. A rendes férfiak például az ünnepi asztal mögött ülve, a rendes nők pedig amellett állva.
Ez súlyos, vagy inkább lesújtó.
VálaszTörlésJavasolom szerepjáték klub kezdeményezését jóindulatú szexista megnyilvánulások reflexből történő visszautasítására.
VálaszTörlésEngem például foglalkoztat az a gondolat (bár tudom, hogy ez most nem a virágos poszt :-) ), hogy az, hogy amikor férfiak és nők is ajándékot kapnak, akkor a férfiak valami tartós, vagy legalábbis "tápláló" dolgot kapnak, míg nők vágott, ami dísz, kb. addig működik, amíg átadják, mert utána rohamosan tönkremegy, és semmilyen értéket jelent. A csoki legalább kalória, tehát erőt adhat. Egy tollról nem is beszélve.
Pl. "Elnök úr, köszönöm, hogy elismeri a munkámat, és tényleg én is úgy gondolom, hogy jól dolgoztam. Szerintem az előbbi elismerő szavait sokkal jobban tükrözné, ha a spontán ajándék nem a díszlet részét képező virágcsokor lenne, hanem a zakója bal felső zsebéből kikandikáló nagyon szép töltőtoll."
Szerepjáték klub jó gondolat! :-) Gender (empowerment) tréning pedig még jobb, végre el kellene kezdeni csinálni... (már vagy öt éve tervezem)
VálaszTörlésA töltőtollas ötlet jó, a virággal kapcsolatos meglátásaid több mint érdekesek, ebből a szempontból még sosem gondoltam végig, de milyen igaz...!
A jóindulatú szexizmussal tényleg az a legnagyobb baj, hogy olyan kedvesen lekenyerez, és az ellenséges szexizmussal szemben annyira tud védeni, hogy nagyon nehéz kimozdítani a nőket abból a pozícióból, hogy elfogadják, mégpedig hálásan...