Nőnap - piros pirulával

Nőnapra márpedig mindenképpen írni kell – piszkálgat feminista kötelességtudatom. Pedig a ma estét azzal akartam tölteni, hogy tobzódom a Nap előszeleként egyre gyarapodó nőtémájú hírben, és kommentelem a Facebook-on az ennek kapcsán szintén egyre gyakoribb jóindulatú szexista posztokat (vö. “virágot a virágnak”). Ez utóbbi egyébként jobbára hiábavaló tevékenység, de legalább jól elrontom vele az ilyen posztok körül összeverődött ünneplők és ünnepeltek játékát is. :-/ Nos, innen üzenem, hogy ma este béke lesz; mert fészbúkozás helyett inkább megírom végre azt, ami már több hónapja motoszkál, és jobb alkalmat rá keresve sem lehetne, szóval.

Munkatársaimmal egy nagy kutatási projekten dolgozva, többek között a European Social Survey (ESS) adatbázisának másodelemzésére is  vállalkoztunk. Erről most csak igen röviden; bő évtizede létező, nemzetközi kutatás, a legutóbbi, 2010/11-es, 5. adatfelvételnél 26 ország vett benne részt.  A szép magyar nevén Európai Társadalmak Összehasonlító Vizsgálata egy nemzetközi monitoring, főként társadalmi trendekre fókuszál, mint pl. az intézmények iránti bizalom, politikai részvétel vagy az etnikai-vallási identitás kérdései. A hatalmas adatbázis szabadon böngészhető, letölthető és elemezhető. Társadalmi kérdésekkel foglalkozó kutatóknak remek hobbitevékenység! :-)

Szóval hát az ESS-t ültük éppen körbe, azon tanakodva, hogyan is kellene strukturális egyenletekkel tesztelnünk bizonyos változók közötti összefüggéseket, mikor is előbukkant ez a kérdés, a “C24” számú: “Olyan csoport tagjának tartja-e magát, amelyet hátrányos megkülönböztetés ér ma Magyarországon?”

Nomármost, 1561 magyar ember mondott valamit erre (is), mégpedig reprezentatív mintaként, azaz kicsiben benne van az egész ország a válaszokban. “Igen” feleletet adott összesen 91 fő, hozzávéve azokat is, akik - öten - azt mondták, hogy “nem tudom”, ez mindösszesen 6,1%-a a válaszolóknak. Az igent mondókat a kérdőív tovább faggatja (C25), nevezetesen hogy mondanák meg, mi alapján éri hátrányos megkülönböztetés az ő csoportjukat. Itt felsorolva láthatjuk a lehetségesnek gondolt válaszokat:  bőrszín, faj, nemzetiség, vallás, nyelv, etnikum, életkor, nem, szexualitás, fogyatékosság, egyéb.  (A kérdezőnek tiltva van, hogy ezeket ő felsorolja, meg kell várnia, mit nevez meg magától a válaszoló.) A feminista kíváncsiság itt azonnal lecsapott a billentyűkre: nézzük meg, de azonnal, vajon hányan mondták azt, hogy a nemük miatt hátrányos megkülönböztetés éri ma őket Magyarországon!

Itt most egy kis hatásszünetet kellene tartani, mondjuk hogy majd holnap megírom,  addig is lehet kommentben tippelni. Ám tekintettel arra, hogy egy nőnapi gender konferencián és gyűlésen leszek egész nap meg éjjel :-), inkább mégis elárulom most.  Az összes válaszoló közül három, igen, HÁROM darab nő mondta azt, hogy egy olyan nemi csoporthoz tartozik, amit hátrányos megkülönböztetés ér ma Magyarországon. Az annyit tesz, hogy ezer nőből nem egészen kettő (0,19%) érzékeli manapság azt, hogy nőként hátrányosan megkülönböztetik időnként.

Nyilvánvalóan lehetne sok, akár módszertani szempontból is elemezni a válaszokat, de ez az arányszám akárhogyan is nézzük, megdöbbentő. (Eddig akárkit kérdeztem meg azóta, hogy tippeljen, minimum ennek a tízszeresét becsülte, de néha sokkal többet.) A helyzet tehát az, hogy a magyar nők 99,81%-a nem veszi észre. Ahogy például egyetemi kolléganőm sem, és ezt mondja: “Nem érzem magamat elnyomva.”

Komfortzóna. Mostanában egyre gyakrabban jut eszembe ez a szó. Mint amikor például magyarázom a kolléganőmnek, hogy talán azért nem érzi magát elnyomva, mert még sosem mozdult ki arról a biztonságos terepről, ami a nők mozgásterét kijelöli a társadalomban. Ki van ez találva. Ameddig belül marad, azaz a társadalom elvárásainak megfelelően játssza a nemi szerepét, addig jutalma ez a komfortos játszótér-börtön. És kell valami hozzá, hogy a nők egyáltalán észrevegyék, hogy kívül is van élet, mégpedig nem is akármilyen, kis hatásvadász túlzással; odakint van tulajdonképpen az igazi élet (igaz, komfortosnak sokszor nem nevezhető...).

Erről beszélgetve előkerült egy jó kis hasonlat a Mátrix című filmből, a kék meg a piros pirula dilemmája. Viccesen bár, de megállapítottam, hogy Morpheus szerepében tetszelegve én is pont azt próbálom meg mondani a nőknek, amit ő mondott Neo-nak: “Azért vagy itt, mert tudsz valamit. Valamit, amit nem tudsz megmagyarázni. De érzed. Az egész életedben. Van valami rossz a világban. … Sajnos senki más nem tudja elmondani neked, mi is az a Mátrix. Saját magadnak kell látnod. … Ha a kék pirulát választod, a történetnek vége. Az ágyadban ébredsz, és azt hiszed, amit hinni akarsz. Ha a piros pirulát választod, és Csodaországban maradsz, én megmutatom neked, milyen mély a nyúl ürege. Emlékezz, amit kínálok, csak az igazság, semmi több.”

Az alapvető kérdés tehát; akarod-e látni vagy nem? A döntés sem egyszerű, de a neheze csak ezután jön. Mert ez nem egy amerikai film, és valójában nekem meg nincsen is pirulám, szóval egycsapásra nem szokott menni a dolog.  

U.I.: Azt a három nőt, akik igennel válaszoltak, sok szeretettel üdvözlöm a nemzetközi nőnap apropóján. Kérem, ha valaki (fel) ismeri őket, feltétlenül adja át! :-)