Szép vagy, amikor félsz

Hatásvadász cím, tudom, de ígérem, hogy a bejegyzés végén ide is eljutunk, hogy mi ez az elsőre furcsának tűnő kapcsolat. Azért viszont meg kell dolgozni kicsit (nem a középső egérgomb gyors pörgetésére gondolok! :-) ).

Szóval a múlt héten olvastam egy blogot, aminek ez a mottója:  “Nem értem hogy az emberek miért félnek az új eszméktől. Én a régiektől félek.” (John Cage). Ez várakozásokat keltő volt, egyébként nem csak a mottó, hanem a szerző miatt is. Aztán elolvastam a  “Nők a gályán” című friss posztot, és nem tetszett.  Akkor most a fenti mottó jegyében, egy (nem is annyira) új eszme futtatásával szeretném röviden elmondani, miért nem tetszik. Tételes polemizálás helyett egyetlen mondatot szeretnék csak kiemelni belőle, ami - ha jól értem - mintegy a tanulsága, esszenciája az írásnak. A  mondat pedig ez: “De akárhogy is van, a nők csodálatosak.“

A szerző ehhez kapcsolódó szubjektív érzéseinek őszinte voltát nem elvitatva, szeretném  a gondolatot ugyanakkor egy általánosabb szintre emelni, mert a bajom valójában ott van vele. A szociálpszichológiában is szó szerint ez a neve a jelenségnek, úgy hívják, hogy “a nők csodálatosak hatás” (women are wonderful effect, pl. Eagly, A.H., Mladinic, A. /1994/). A lényege röviden az, hogy az emberek sokkal több pozitív jellemzőt társítanak a női nemhez általában, mint a férfi sztereotípiához. Ez egy jóindulatú torzítás, ami a nők hagyományos, gondoskodó szerepét felértékeli. Olyan jellemzők ezek főként, amelyek a “házon belüli” szerepkört írják le (pl. kedves, gondoskodó, érzelmes, közösségi). Ez a hozzáállás mintegy megerősíti, hogy a nők értékesek, ha a hagyományos női jellemzők mentén viselkednek és építik fel az identitásukat, hiszen az olyan “csodálatos”.

Mivel egyéni szinten legtöbbször valóban őszinte szeretet, csodálat van mögötte, nehéz visszautasítani, pláne akkor, ha a nők maguk is valamiféle jutalomként élik meg ezt a fajta csodálatot. Ugyanakkor viszont ha mindenki ezt csinálja, társadalmi szinten ez összeadódik, és az általános tanulsága az lesz, hogy ez így van rendjén, maradjon mindenki a maga terepén, mert ott csodálatos. Az egyén szintjén őszinte érzelmek így válnak (igazságtalan) rendszerigazoló, közösen létrehozott tanulsággá. A társadalmi funkciója ennek a gesztusnak - illeszkedve a jóindulatú szexizmus nézetrendszerébe - hogy az elismeréssel a “helyükön tartsa” a nőket, megerősítve a hagyományos szerep fontosságát. Amivel viszont az a baj, hogy ez a dícséretes szerepkör a nők számára alacsonyabb státussal jár, és jobbára a rosszul, vagy egyáltalán nem megfizetett munkákra “predesztinálja” őket.

A jelenség hétköznap megjelenésének illusztrációjára kínálja magát például egy papírzsebkendő-reklám a múlt hétről. Remekül mutatja, hogy még az olyan - szociálisan általában nem sokra tartott - viselkedést is, mint a sírás, milyen szépen lehet keretezni ezzel a hozzáállással. Így indul a történet: “Mama miért sírsz? - kérdezi a kisfiú az édesanyját. – Mert én nő vagyok - válaszolta az asszony.“  A szívfájdító tanulság a narrátor szerint valami olyasmi, hogy a nő belső szépsége csodálatos, a sírás pedig kizárólagosan a sajátja, de ettől csak még csodálatosabb. Szerintem is szívfájdító, csak nem ezért. Hanem mert senki sem sír ok nélkül, bizony, még a nők sem. Aki sír, azt általában bántja valaki, valami. A helyénvaló válasz erre talán sokkal inkább az lenne, ha az okokat próbálnánk megtalálni, és kezdeni velük valamit, ahelyett, hogy lekenyerezve elérzékenyülünk rajta, és jóváhagyjuk. Mert ez a helyzet, ha jobban belegondolunk arról szól, hogy annak örülünk éppen, hogy milyen csodálatosak is a nők, amikor éppen bántják és/vagy elnyomják őket.          

Nos, elég közel vagyunk már a bejegyzés végéhez, a sírástól már csak egy lépésre van a félelem. Éppen azon gondolkodtam, hogy mi legyen a címe a bejegyzésnek, amikor meghallottam ezt a mondatot: “Szép vagy, amikor félsz.” Az imént mondta ezt a Tündérfiú a Tündérlánynak egy mesecsatornán. Kicsit gyönyörködött benne, aztán persze jól megmenekültek.  A Tündérlánynak így nem kellett sírnia, legalábbis ebben a részben. Elég volt, ha fél egy kicsit. Hát nem csodálatos?

kép forrása: http://www.miaesen.eoldal.hu/