A pornó, a feminizmus, meg a grácia

Beszélgettünk “Pornó+Nők” témában a Spájzban. Mivel a szó elszáll, az írás – ahogy ezzel gyakran fenyegetnek a webkettes világban – megmarad; írok.

Először egy szubjektív, de becsületes küzdelmek eredményeként létrejövő reflexiót; elmondom, mi történt velem és Mérő Vera Pornográcia című könyvével. Kezdtem az elején, ami a feminizmusról igyekezett összefoglalást adni a pornó témáján messze túlmutatóan. A történeti fejtegetés olvasását feladtam azon a ponton, ahol a “harmadik hullámos feminizmus” ikonjaiként a “Szex és New York” főszereplőit jelöli meg. Jaj.

De mondom, hogy becsületes vagyok, és nem adtam fel azért ilyen könnyen, meg aztán tiszteljük meg a beszélgetőpartnert a témához kapcsolódó művének tanulmányozásával. Nos bevallom, ettől kezdve viszont ugráltam. Na nem az örömtől, hanem a könyv fejezetei között, remélve mindig a jobbat. Aztán a kisebbik rosszat. Végül már csak a megúszásra játszottam.

Az evolúciós pszichológiai eszmecsere részen stílszerűen egy bakugrással átjutottam, ha már őzekről – ugyan csak az “emlős alapelvek" illusztrálására - is van szó benne. Az interjúban kérdezett evolúciós pszichológiai szakértők finoman és mértéktartóan, de a férfiak javára döntenék el a kérdést, ami a pornófogyasztás gyakoriságát illeti, miközben a könyv szerzője többször nekifutva próbálja kicsikarni belőlük, hogy a pornófogyasztás egy adaptív viselkedés lehet a nők számára is. Emellett érvként idézi saját kérdőíves kutatását, amiben az önként, anonim, online módon válaszoló mintegy 135 nő háromnegyede igennel felelt a kérdésre, néz-e pornót. (Megjegyzendő, hogy az egyik kutató szakember itt finoman céloz is az ilyen típusú kérdőíves adatok komolytalanságára, ám a szerző homlokzatát ez összességében mit sem veszélyezteti.)

Ami a saját kutatását illeti, egy érdekes, kvalitatív, feltáró vizsgálat is lehetne, amennyiben arra vállalkozna vele, amire az alkalmas. Mondjuk hogy az önként válaszoló – a pornóhoz feltételezhetően nem semleges attitűdje okán motivált – nők által mondottakat elemzi. Ezt valamelyest meg is teszi, bár jobbára inkább idézeteket sorol oldalakon át, ezekben legalább lehet mazsolázgatni. Egy szakdolgozat elővizsgálatának remek lehetne, amennyiben a kapott válaszokat érdemben is feldolgozza, és erre épít egy valóban tudományos igényességű, szisztematikus adatgyűjtést.

Mi van még? Az empirikus adatok böngészése közben felbátorodtam, és legyőzve régről megalapozott averziómat, mégis csak nekivágtam a Soma MamaGésa fejezetnek is. Itt megtudtam többek között, hogy Györgyi – önjelölt pszichológusként – “lelki wellness” foglalkozásokat tart, ahol a “saját punci megismerése” kulcstéma, például úgy, hogy dícsérő verseket írnak a résztvevők a szóban forgó testrészükhöz (felőlem! :-)). A kiegyensúlyozottság elvén ezt kiegészíti “péniszológiai ismeretek”-kel (hát jó). Aztán kicsit még pislogtam a - szigorúan wellness szállókban lebonyolított! -  foglalkozások tematikáján, miszerint saját születésüket eljátszatva terapizálja Soma a nőket. (Érdekelne, milyen képzettsége van hozzá, de maradjunk abban, hogy költői a kérdés).  Aztán mikor a leszbikus pornó problémájaként (t.i. hogy unalmas) azt jelöli meg, hogy “hiányzik belőle a férfienergia”, akkor tulajdonképpen feladtam, és anál upsz, akarom mondani annál a mondatnál hagytam el a fejezetet amikor is a könyv szerzője – ha jól értem – a profi pornószereplők “szellemi együttműködéséről” beszél, amiről úgy gondolja, hogy a “radikális feministák” szerint ez lealacsonyítja a nőket. No itt besokalltam a sötét boszorkányként sokadszorra előkerülő “radikális feminista” feletti, ezúttal Somával közös fejcsóváláson.

De most komolyan. Unalmas ez a koncepciózus ismételgetése annak a képnek, miszerint itt vannak a “radikális feministák”, akikről azt kell tudni, hogy a férfiaknál  már csak a pornót gyűlölik jobban. Rendkívül zavaró továbbá, hogy a (neurotikus) férfiellensség gondolatát következetesen társítja a feminizmussal általában. Lehet, hogy az önképéhez fontos, hogy ez ellenében definiálja magát (úgy is mint lelkes női pornófogyasztót), de az én önképem rémesen viszket már ettől a durván közhelyes, a tájékozatlanság melegágyán burjánzó sztereotípia-csalántól. Ki is kérhetném magamnak, de akkor meg egy ágáló feminista lennék. Szóval inkább nem kérek én semmit, hanem ezen a ponton eldöntöttem, hogy kedves kolléganőm elve szerint cselekszem (miszerint “túl rövid az élet”), és a könyv további olvasása helyett inkább iszom egy sört, és megírom ezt a bejegyzést. (Aztán meg hajat mosok, mert a “zsíros hajú feminista” sztereotípia-fenyegetése is ott lebeg sötét felhőként rendezetlen hajkoronám felett.)

Általános megvitatás és következtetések, azaz vegyük “tudományosra” mi is a figurát, de csak egy kicsit. “A gondok ott kezdődnek, hogy a radikális feministák nem tiszta fogalmakkal dolgoznak.” – írja a szerző. Nos, a labdát vissza kell dobnom, mert azok a  fogalmak, amelyekkel a szerző dolgozna - mint pl. a gender kutatás vagy a feminizmus - ugyancsak nem tiszták, már ahogy általa bemutatásra kerülnek. Tömören: elnagyoltak, felszínesek és pontatlanok. Csak egy példa: a  “radikális feminista” – “szexpozitív feminista” szembeállítás mint valaminek (minek?) a két végpontja, egy  téves dichotómia. Azt monjda továbbá, hogy a harmadik generációs feministák fel sem tételezik, hogy a nők ne lennének egyenlőek a férfiakkal. Hát, a szerzőnek nem csak hogy téves elképzelései vannak, de alapjaiban nem érti a feminizmus lényegét. Arra ugyanis pont azért és addig van szükség, amíg egyenlőtlenségek vannak. Ahogyan viccesen szokták is mondani: a feminizmus fő célja, hogy egyszer végre felszámolhassa saját magát.

A “gender studies” fogalmát illetően is nagyon leegyszerűsítő. Már amennyiben az létezik így általánosíthatóan – mert valójában egy sokrétű dolgoról van szó, ahogy például kollégám A Pápa és a gender esetéről gondolkodva szemléletesen kifejti. Nos, az rendben van, hogy a gender studies “a nemi különbségekkel, nemi szerepekkel foglalkozik”, ahogy a szerző állítja, ám a lényege máshol van, amikor is azokat a mechanizmusokat vizsgálja, amelyek létrehozták és fenntartják ezeket a különbségeket és egyenlőtlenségeket! Többek között pont az esszencialista (pl. evolúciós biológiai vagy akár a kulturális) megközelítések kritikáját adva ezáltal, mégpedig nem pusztán “ideológia”-i alapon, hanem tudományosan, ahogyan más “kritikai” megközelítések is. És bizony ezért foglalkozhat a nők elnyomásával is (a szerző szerint ezzel nem foglalkozik).

A társadalomtudomány kutatási területei, megközelítésmódjai és a módszerei is sokat változtak az elmúlt évtizedekben, többek között a feminista tudománykritika, tudományfilozófia és ismeretelmélet (hogy mik vannak!) hatására is. Minderről Kende Anna nagyszerű írását lehet például magyarul is olvasni, mégpedig egy olyan kötetben, aminek a címe:  “Pszichológia és feminizmus. Hogyan alakította át a pszichológia elméleteit, kutatási kérdéseit és módszereit a társadalminem-kutatás”.)

Szóval a pornó, a feminizmus meg a grácia. Három tömör gondolatban összefoglalom az én tanulságaimat. Egy. Azt a forradalminak nevezhető követelést,  miszerint a nőknek is jár a szexuális kielégülés, a feminizmus mondta ki és harcol(t) érte, nem pedig a pornóipar.

Kettő. A saját (női) test megismerését, elfogadását és szeretetét, sőt “visszavételét” a tárgyiasítástól, ugyancsak a feminizmus “találta ki” a nők számára, és nem a pornóipar.

Három. Engedjük meg, hogy a nők is néznek és nézhetnek mainstream pornót. A magam részéről viszont nem hiszem, hogy ez lenne az a sarkalatos pont, amelyen lábunkat megvetve kimozdíthatjuk a világot a női szexualitás elnyomó, férficentrikus definiálásának állapotából. (De még csak abból a normatív elképzelésből sem, hogy a nők nem néznek pornót.) Tabudöntögetőnek bemelegítésül ajánlom inkább Eve Ensler gondolatait mondjuk, és Pink zenéjét. Aztán el lehet gondolkodni a “feminista pornó” kérdésén is. Hogy van-e, és ha igen, akkor meg lehet, hogy mégsincs.

Pornóról különféle feminista álláspontokat lehet még olvasni, például a Nőkért-en (Pornogrációról, feminista pornóról) vagy Csakazolvassa blogján. 

Utóirat, avagy a fő tanulság: 

Az egyik oktató-kutató kollégám tudományossággal kapcsolatos fontos gondolatát szeretném itt megosztani, amit  ennek a  könyvnek az apropóján, de azon messze túlmutatóan fogalmazott meg. Azt mondja – és én mélyen egyetértek vele - hogy a tudományt művelők felelőssége is, ha fél és/vagy áltudományos írásokon okul az érdeklődő olvasó, jobb híján. Ezért most itt jelentem be, hogy a felelősségemet én minden eddiginél súlyosabban átérzem. Ennek az érzésnek jelen bejegyzés megírásán túlmutató további következményei is lesznek. Például hogy még ebben az évben beindul a VirtuálisEgyetem mindenki számára nyitott gender-kurzusa. Hatalmas médiaszenzációra mindazonáltal nem számítok a hír kapcsán. Pedig még az is lehet, hogy pornó is lesz benne.