Leckék férfiasságról, 9 éves fiúknak

Kereszty Orsinak

Nem vagyok paranoid. Ahogy a népi bölcsesség tartja, ettől persze még üldözhetnek. És tényleg. Vagyis inkább azt mondanám, hogy a Rendszer összeesküszik ellenem. Folyamatosan újratermeli például a nemi sztereotípiákat. Ezt mondjuk már elég régen beláttam, és körülbelül azóta próbálom másoknak is elmagyarázni, hogyan csinálja. Nem könnyű ez. Mert gyakran elhiszik ugyan, hogy ez nem az én monomániám, csak valahogy mégsem. A Rendszert ha emlegetem, akkor gyanússá válok. Pláne, ha azt kezdem el magyarázni, amit mi szociálpszichológusok szoktunk mondani, hogy bizony az egy önálló lény, olyan minőségei és működésmódjai vannak neki, amik túlmutatnak a benne élő egyének puszta összességén. A nemi szerepek és nemi egyenlőtlenségek újratermelésére is vannak ám neki nagyon hatékony praktikái.

Nos, teszek most egy nyilvános kísérletet arra, hogy megmutassam, hogyan csinálja; szóval most egy leleplező poszt következik! Műfaját tekintve esettanulmány. A főszereplői egy kilencéves fiú (az egyén), meg egy harmadikos olvasókönyv (a társadalom - valamiféle reprezentációja).

Úgy kezdődött, hogy a kilencéves magabiztosan magyarázta a nagynénjének, hogy mi a különbség a fiúk és a lányok kézfogása között. A nagynéni kissé hitetlenkedik, hogy lenne ilyen különbség, a kilencéves erre be is mutatja mindkettőt. Először a férfias kézfogást – erős, határozott. Aztán a nőies kézfogást – döglötthal átadása a fogadó kézbe. Szóval itt van ez a sztereotípia. Mégis honnan jöhet? Mert személyes tapasztalás nem támasztja alá, ezt biztosan kijelenthetjük. Kézfogás. A témáról az első, ami beugrott, egy vers volt, amit éppen az új év apropóján kellett megtanulni a napokban:

Szóval a múlt meg a jövendő; egymással testvéri viszonyban lévő férfiak, akik átadják a stafétabotot, amúgy “férfiasan” kezetfogva. Hm. De vajon honnan tudható, hogy milyen is a férfias kézfogás? Erős és határozott, ahogy a kilencéves demonstrálta. Szóval a férfiak erősek és határozottak. Ezt meg honnan tudjuk? Nézzük meg ezt az olvasókönyvet kicsit alaposabban, hátha találunk erre vonatkozó útmutatást! És tényleg. Itt van például Lehel, a kürtjével:

Akiről megtudjuk, hogy megérdemelte a halálos ítéletet, mert csapata elvesztett egy csatát a német császárral szemben. Ezt végre is hajtják rajta, de előtte még úgy fejbe küldi a kürtjével Konrád császárt, hogy az holtan rogyik össze. Lehel pedig ezzel – az ősi magyar hiedelem okán - elintézettnek veszi, hogy a császár a szolgája lesz a másvilágon.
Aztán itt van még Botond is, aki az Árpád-vezérelte magyar csapattal zsákmányt szerezni portyázik:

A görögök a csoportos vérontást elkerülendő javaslatot tesznek: egy vitéz álljon ki mindkét bandából. Minden magyar – “haragtól szikrázó szemmel” – vállalná a megmérettetést. A választás végül a “köpcös, tagbaszakadt” Botondra esik. Aki előbb buzogányát úgy elhajítja, hogy az kettétöri a nehéz vaskaput, majd a görög óriásnak üres kézzel menve, úgy a földhöz keni, hogy annak kiszáll a lelke. Leckék történelemből, leckék férfiasságból. De hogyan lehet átültetni egy évezreddel később mindezt a napi gyakorlatba egy kilencéves fiúnak? Az olvasókönyv két lépésben ad ehhez is segítséget.
Első lépés: gyerekek a múltban:

Egy olvasmány az Árpád koralbeli gyerekek életéről. Akik “célba lőttek, dárdát hajítottak, fakarddal viaskodtak”. Meg az is volt, hogy két csoportra osztották őket, aztán egymás ellen csatáztak, persze lóháton. Mindezt csak a fiú gyerekek csinálták, ugyanis “A leányok persze a sátrak között maradtak az anyjuk mellett.” A tanulság pedig: “Kemény idők voltak azok a gyerekekre is. A honfoglalás nagy munkájában nem egy hős gyerek vére ömlött ki erre a földre.”
Második lépés: gyerekek most:

Egy játékra invitál a könyv, aminek a neve, hogy “kakasviadal”. A képen két fiú demonstrálja is, lökdösődést mímelve, hogy még jobban átérezhető legyen: ez egy nulla összegű, nem kifejezetten kooperációt fejlesztő játék.

Eddig az esettanulmány. Most már csak egy apró gondolati ugrást kell megtenni; hogyan kapcsolható össze egy kilencéves fiú kézfogással kapcsolatos “tudása” és Botond meg Lehel halállal végződő kalandjainak tanulsága?

Szóval leckék férfiasságról. A bejegyzés címét persze ki lehetne egészíteni, miszerint nem csak fiúknak. A lányok ugyanebből a könyvből gyakorolják az olvasást, és egészen biztosan levonják ők is a maguk tanulságait, például sátrakban üldögélésről, meg a veszélyes férfiakról. Nem is lenne csoda, ha ezek után csak óvatos, döglötthal kézfogást kockáztatnának meg. (De nem. :-) )

Persze nem csak a férfiakról tanítja őket a könyv, szerepelnek abban nők is, például a fényeslitkei asszonyok, akik védelmező férfiak nélkül maradtak, így kénytelenek voltak maguk agyonverni a tatárokat. De erről majd egy következő bejegyzésben. 

Olvasnivaló:

Kereszty Orsolya: A társadalmi nemek reprezentációjának vizsgálata a tankönyvekben. Könyv és Nevelés. 2005 szeptember, 56-67.