Hol van anya?

Én ma egészen eddig csendben tűrtem az anyák napját; egy Doris Lessing novellán és egy doktori disszertációra megírandó opponensi véleményen felváltva gondolkozva, a kellemes létezés állapotában éppen. Na jó, kicsit az is van, hogy lapítottam; elég nekem nőnapon mindig az ünneprontónak lenni, nem, az anyák napját idén én aztán nem vállalom be. De jött ez a kép. (Igaz, magamtól biztosan nem nézem meg, elvégre lapítás van, de Gy. mint mindig, megtalált! :-) )

Furcsamód azonnal megszólítva éreztem magamat az apának szóló, egyáltalán nem költői kérdéssel. Logikusan szemlélve az üzenetet, én ugyan az lennék, akit a gyerek éppen az apján keres, maximum tehát lapíthatnék valahol, hátha nem találnak meg (ejnye!). De békén hagynak, feminista családokban (is) szoktak ilyent a családtagok, szóval  egy általánosabb szinten tudok most azon gondolkodni, hol is van anya. Lássuk! Lehet hogy éppen a dagadt ruhát teregeti a kertben, vagy a kapott virágokat rendezgeti vázába a nappaliban. Esetleg az idillikus anyák napi családi ebéd romjait takarítja el a konyhában. Vasalja a jövő heti ingeket a háztartási helyiségben. A legjobb: a kisszobában, a másik gyerekkel gyakorolja éppen a meglepetés (!) anyák napi verset a hétfői iskolai ünnepségre. Aggodalomra tehát nincsen ok, biztosan a közelben lesz valahol, és apa nyilván tudja is a megfelelő választ erre az egy darab kérdésre, amit az ő feladata megválaszolni. A megtalált anya pedig enni ad, betakar, odaadja, megmutatja, segít, vígasztal, elenged, elmagyaráz, porcukor hull kávéba, mártásba. Mindenki a helyén, a világ rendben, boldog aki megtalál, az ő küdetése ezzel teljesítve, visszatérhet  meccshez és sörhöz egyéb fontos tennivalóihoz. Még boldogabb, akit megtalálnak, mert minden egyes megtalálás abban erősíti meg; nélkülözhetetlen.

Most már mindegy alapon görgetem a hírfolyamot a Facebook-on. Anyáknapi üzenetek. “A mindennapok hősei az édesanyák.”, “A világ legszebb és legnehezebb foglalkozása.”, “Isten nem lehet jelen mindenhol, ezért teremtette az anyákat.“  Heroikus, nehéz, ember feletti feladat. És meghatottan állunk a felismerés felett, virággal, édességgel, iPad-del (a modern édesanyáknak!), egyéb lekenyerező ajándékokkal elismerve az áldozatot.

Végül ennél az írásnál állok meg. Érdemes lenne újabb válaszokat találni a „Hol van anya?“ kérdésre. Mondjuk azt, hogy „Fogalmam sincs, de biztos jól érzi magát ott, ahol van.“ Esetleg: „Ma én vagyok az ügyeletes, aki az életben tartásodért felel, szóval nekem mondd, miben segíthetek.“ (Na jó, ezt talán még finomíthatjuk. :-) )

Tessék, itt az ünneprontó poszt (Gy.-t lehet hibáztatni érte!); a lényegi mondanivalója az lenne: baj van az “anya csak egy van” örökbecsű és andalító igazsággal és a tövén burjánzó jóindulatú szexista üzenetekkel. Hasznuk kétségtelen; remek keretet adnak arra, hogy az unalmas, deprimáló, monoton és hiábavalónak tűnő dolgokat is úgy végezzék el a nők, hogy közben építhetik az önbecsülésüket. Nem is olyan rossz fizetség az egyenlőtlenségért.

Jobb lett volna lapítani. Az opponensi vélemény most már biztos, hogy csak éjszakai műszakban lesz készen. Pedig vacsorára mirelit pizza lesz, és virágokat sem kellett rendezgetnem.

szabomo - Iván, 2004