Akarsz-e diákcsemege lenni?

Vendégposzt! Unicornelia óvatlan volt. Felbátorodva egy jó cikk olvasása közben, megnézte a hozzászólásokat. Nagyon dühös lett! Mivel azonban már rutinos és konstruktív internetfelhasználó, nem kezdett feketeöves szájkaratéba annál a bizonyos cikknél, inkább megírta az alábbiakat. Nagyszerű összefoglaló az utcai zaklatás mindennapos élményéről és jó kezdeményezésekről.

A poszt címét  illetően némi magyarázattal tartozom, hogy el tudjátok dönteni, mi a válaszotok rá. Egy kedves régi tanítványom rövid sztorija ez. Az egyetemre jövet, annak bejárata körül építőmunkások dolgoztak. Emellett nézelődtek is, a jövő-menő diákságot szemlélték. Tanítványom nyilvánvalóan elnyerte a tetszésüket, maguk között, de hangosan nyugtázták az értékelést; diákcsemege. 

Jó rágcsálást az alábbiakhoz!

Nemrégiben került elém egy nagyon reménykeltő cikk arról, hogy nyugaton vannak azért nyugatibb országok is, és ha lassan is, de halad valamit ez az oly sokat szidott feminista forradalom. Mert igen, bizony ez egy újabb hulláma a feminizmusnak. Mert hiába van már jogunk szavazni és diplomát szerezni meg miegyéb (bár egyes országok sajnos még itt sem tartanak, mert ők is jól tudják, hogy a tanult nő az milyen veszélyes), attól még sok európainak vallott országban sajnos még újra és újra át kell venni alap dolgokat. Remélem egy nap ez már nem lesz téma, és nem szolgáltat alapot ideges hangvételű cikkekhez, ahol a szerencsétlen író megpróbálja elmagyarázni, miért is iszonyú ez az egész és miért nem hagyhatjuk ezt csak annyiban. És mindaddig, amíg ezt meg nem érti a többség, bizony ki kell állni magunkért, és ha kell tizedszer is ki kell vonulni és el kell ismételni mindent, hátha akkor érti meg végre valaki.

Több mint egy éve élek Londonban, amiről ugyan tudjuk, hogy nem igazi Anglia, mert van itt minden és ettől szép is, de angolság meg európaiság az néha elég kevés, főleg a sűrűjében, és ettől borzasztóan stresszes és nehéz is itt élni. Amikor kiköltöztem be kell vallanom volt bennem némi remény, hogy majd itt nem kell 200as pulzussal kikérni magamnak, mert itt felvilágosult a közeg, itt tudják, hogy mi merre, itt nem olyan pimaszok majd, hogy fényes nappal ajánlatot tesznek szexuális közeledésre. Nos, nem. Bár fényévekkel jobb a helyzet itt, mint Magyarországon sok esetben, azért áldozathibáztatás, szexizmus, utcai zaklatás, molesztálás és nemi kisebbrendűség az van itt is bőven.

 Nemrégiben például felkapott lett a téma, hogy a több éve elavult egészségügyi felhívó jellegű posztereket nem cserélték le az itteni tb (NHS) intézményeiben olyanra, ami a modern, szexizmus mentes gondolkodást tükrözi. Ugyanis ez inkább rímel a hajdani kanadai rendőr gondolataira, az áldozathibáztatásra, ami tudjuk, hogy csak tovább nehezíti az amúgy is pokolian nehéz esetek feltérképezését és bűnösök leleplezését… Márpedig én ha erről olvasok, sajnos a mai napig elég gyorsan ökölbe szorul a kezem...

De amiről írnék, az inkább az utcai, munkahelyi, bolti, akármilyen zaklatás, amit a street harassment -nek és catcall-nak is hívnak. Az a pillanat, amikor egy nő az utcán, boltban, munkahelyen, akárhol szexuális jellegű ajánlatot, kijelentést kap kinézetére, alakjára vonatkozóan, méregetést, beszólást, fenyegetést, akármilyen ajánlatot vagy minősítést kap, annak ellenére, hogy az adott illetőt nem ismeri és történetesen egyáltalán nem kíváncsi annak véleményére, nem kezdeményezett beszélgetést vele, nem tett semmit, csak létezni merészelt, mint nő és talán pont arra sétált. Az egyetlen oka a nem kívánt kommentnek az, hogy az adott személy nő és az, hogy ezek a férfiak, mert bizony az ilyen beszólások mindig férfiaktól jönnek, én még soha egyetlen írást sem láttam, ahol nő szólt volna be nőnek vagy férfinak. Szóval az ok az, hogy az adott férfi úgy érzi, joga van arra, hogy mindezt megtegye, mert neki férfinak mindenhez joga van. Nos ismét NEM.

http://lunalunamag.com/2013/11/23/catcalling/

Amikor pedig felvetem ezt a témát, ami amúgy is eléggé felidegesít, hiszen tulajdonképpen a személyes terembe másznak be ezek a lények, korlátozzák az ahhoz való jogom, hogy egy nyilvános helyen nyugalomban, félelemtől mentesen sétáljak végig, szóval, amikor ezt felvetem, akkor nem empátiát kapok másoktól, hanem értetlen tekintetet és áldozat hibáztatást. Miért mentél oda, minek öltöztél fel akárhogy. Ettől nyilván csak még idegesebb leszek és tovább fokozódik ez a meg nem értett tehetetlenség. Egészen elkeserítő szerintem. 

Miért is nekem kell bármit is tennem, amikor önmagukat kontrollálni nem tudó férfiakat kellene inkább kicsit felvilágosítani. Tényleg nem fér a fejembe. Szóval London. Nos itt napi szinten legalább egy alkalommal de inkább 3-5 esetben történik megjegyzés a kinézetemre, vagy tesznek ajánlatot. Persze nem csak velem esik meg ez, mindenkivel, aki nő. És teljesen mindegy hol járok, mit viselek, egyesek meghívva érzik magukat a zaklatásra. Ami pedig igazán szomorú, hogy sok nőtársam ezt nem tartja felháborítónak, inkább védekezni próbál, elkerül helyeket, nem öltözik fel csinosan, nem mer egyedül hazamenni és a többi, vagy egész egyszerűen elbagatellizálja az egészet, viccet csinál belőle és belőlem is. Én pedig kezdek kifogyni az erőből, hogy elmagyarázzam, hogy ez bizony nem kellene így legyen, és hogy jogom van kikérni magamnak, jogom van idegesnek lenni ha zaklatnak és jogom van békében létezni, anélkül, hogy ezzel a felesleges stresszel telne a napjaim nagy része. Ezért újabban egészen egyszerűen viszonylag hangosan ki szoktam kérni magamnak, ott az utcán, buszon, ahol épp történik. Persze ez sem kockázatmentes, hiszen ki tudja mikor fognak megtámadni ezért, de szó nélkül sem fogom tűrni, és ha valaki beszól, hát viselje, hogy én meg akkor vissza fogok szólni. Ugyanis, hiába vegyes London, van itt sok olyan országból érkezett férfi ahol a nők bizony erősen másodrendűek. Nekik és minden férfinak, aki így gondolkodik az a tanácsom, hogy ha nem tetszik a felszabadult nyugat a maga öltözködési szokásaival és a nők sajnos még mindig csak látszólagos egyenjogúságával, és ő a saját értékeit, kontrollját akarja másokra rákényszeríteni, akkor nyugodtan menjen már oda vissza ahonnan jött, mert a hozzáállása bizony nem elfogadható és nem beilleszkedés, hanem szimpla agresszió és primitív magatartás. Persze legjobb lenne, ha megértené, hogy mennyire undorító és elitélendő, sőt sok esetben bűntett, és, hogy ezt inkább azonnal hagyja abba és ott se csinálja ahol ez még sajnos norma.

Nemrég olvastam egy érdekes kezdeményezésről, ahol az illető nőnek hasonlóan elege lett ebből az egészből és kis névjegykártyákat kezdett osztogatni ezeknek a férfiaknak, felhívva a figyelmet, hogy ők éppen most követtek el valamit, amihez semmi joguk, hogy amit mondanak, tesznek az zaklatás nem bók és ideje lenne abbahagyni.

 Egy egészen közeli téma pedig a szórakozóhelyi esetek köre, ahol egyes férfiak továbbra sem értik meg, hogy a NEM nemet jelent. Erről egy zseniális cikk itt. Ennél jobban én sem tudnám leírni, ha én azt mondom, hogy NEM, ne kelljen már megmagyaráznom. A nem minden napszakban, fizikai állapotban és helyzetben nemet jelent. Ideje lenne ezt megtanulni. „Tekereghetnek kedvükre, és még nemet is mondhatnak. Ilyen egyszerű ez.”

Unicornelia

Könyvajánló: All the rebel women